Amerika a hülyék hazája!
Azt írja az újság, hogy ha van elég pénzed, megvásárolhatod magadnak egy atombiztos bunker reád eső részét, amiben jól túlélheted a közelgő apokalipszist.
Két kérdés merült fel bennem...
- Nagy kérdés, akarod-e túlélni azt, amiben a hagyomány szerint éppenséggel az emberiségnek volna illő kipusztulnia? Ki akarsz-e jönni luxusbunkerodból, ha esetleg véget ér a világvége?
- A bunkerépítő cég mi a fenét akar kezdeni a sokmilliójával a nagy semmi közepében, magára maradva néhány elpuhult milliomossal, akik jószerivel még egy bicskát sem tudnának önállóan kinyitni?
Itt van tehát a nagy lehetőség! Életerős és találékony ember az élet császára lehet az ilyen túlélők között. És végülis az sem baj, ha csóró. Az elképzelt kifutás mellett még hitelt is érdemes felvenni a bunkertagság érdekében. Akár, ha svájci frank alapon is. Egy tisztességes világvége jól karbantartja az árfolyamot.
Izgulok. Nem a fideszért, nem az emeszpéért, még csak nem is a jobbik miatt. Különösebben az elempé sem forralja a vérem, de azért jó lenne látni, hogy tényleg lehet más a politika! Csak ahhoz vissza kellene utasítani az emeszpé mázas nyalókáját!
Hajrá!
Nehéz azért. Nagyon. Vissza-visszatérnek régi, bár meglepően éles emlékképek '89-ből, mikor büszkén és elszántan ragasztottuk a plakátokat az oszlopokra, tűzdeltük a szórólapokat Zsigulik, Dácsiák, Trabantok ablaktörlői alá, hogy a "Négy Igen" igazát érveljük. Hányszor kiáltottak ránk az őszi késődélutáni szürkeségben, hogy messze kerüljük el a család féltett Wartburgját, mert többet ér az, mint amit reája tűzni akarunk.
Akkori hitünk szerint 1989-ben bármilyen népszavazási szórólap (leginkább az, amit akkor jelképezett, vagyis az első szabad véleménnyílvánítás lehetőségét) többet ért egy nyavajás tragacsnál.
Hogyan juthattunk el odáig, hogy a Liberális (pontosabban annak nevezett) párt felsőbbrendűségi attitűddel, kirekesztőn, öntörvényű módon viszonyult a környezetéhez? Hogy lehetséges az, hogy az elfogadás, a megértés eszmeiségét elvileg lobogóján viselő formáció, aki a például a melegek jogaiért kiáll, nem áll még szóba sem a politikai térfél másik oldalán lévő, messze többeket képviselő szereplővel?
Nem tud az SzDSz méltósággal kimúlni... Egyfelől képtelen, másfelől esélytelen.
Ha annak idején, 2006. "őszödén" vette volna a kalapját, tán már egész tisztes síremléke lehetne és hajdan volt liberális apák/nagypapák morzsolnának el egy-egy könnycseppet, miközben friss tavaszi virágból kötött kis csokorral hajolnak a hideg műkő fölé, hogy aztán sugárzó szemű gyermekeik/unokáik mellé guggolva révedjenek a dicső múltba. Az emlékmű felett színes, szabad madarak köröznének ünnepélyesen és büszkén, mint a turul.
Az SzDSz nem vette a kalapját 2006-ban. Aszottan vergődő, a kimúlás ellen hiába is küzdő, foszló, rothadó húsú satnya teste felett se nem szabad madarak, nem is hollók, varjak, egyszerű döglegyek kerengenek, de az ő gyumruk serm vesz be mindent.
Jut még hetente egy-egy apró hírecske hajdan volt kormánypártról a híroldalakra, de ennyi. Lesz egy-két politikarc, aki majd itt-ott, más formációkban fel-feltűnik, megpróbál megélni kis ideig, de lényegében vége.
Emlékét megőrizzük.
Meg?
Vélhetően nem a választási kampány része. Az Indexről olvastam le.
Azért megkérdezgetném a képviselni jelölteket, szerintük mi lehet, ami ekkora fényességet produkál. Könnyebben tudnám eldönteni, kit is válasszak, miután minden jelölt vázolta a teóriáját...
Az első sóhaj ideje január 22-én volt, amikor Sólyom László elsütötte a minden eddiginél rövidebb kampányidőszak rajtpisztolyát. Micsoda malac, hogy a rajtot nem lőtték vissza, pedig az induló csapatok mindegyike erősen bemozdult a durranást megelőzően már.
Hosszú sóhaj ez, 79 napos. Követi is a második mély lélegzet április 11-én, a választás első fordulójának napján. Bármi is lesz a (rész)eredmény, csúfos két hét követheti.
Nehéz időket élünk...
Kikopó politikusaink látványa jobbára keserűséggel, haraggal, de mindenképpen valamiféle negatív indulattal önti el többek között az én szívemet is, sok esetben erős émelygés kiséri a képi- és hanginzultusokat. Az újoncként felbukkanók pedig számos esetben reménytelenül bénák. Egy megveszekedett mondatot sem képesek akár csak megtanulni is, vagy, ha az még sikerül, az egyszem kamerába képtelenek egybefüggően belemondani. Ilyen beszédkészséggel megáldott képviselők esetében bizony januárban neki kellene állni a következő esztendei költségvetés vitájának és minden napra parlamenti ülést tervezni. Azt is mondhatnám, hogy röhelyesek, de inkább siralmas ez az állapot! Horribile dictu: szégyen!
A harmadik sóhaj ideje április 25-ére esik majd. Sokak szerint a győztes eufória sóhajtása lészen az, míg mostanság valamivel kevesebben úgy vélik, kimúlásszerű hörgés lesz csupán. Az valószínű, mindkét oldal (egyszerűsítettem mostan) megkönnyebbülten fog sóhajtani/hörögni, ünnepelve, hogy túl vannak végre ezen a nevetséges-elkeserítő színjátékon! Őszintén szólva abban csak csöndesen reménykedem, hogy a választásokat követően kizárólag az éppen felújítás alatt lévő hidak, utak lesznek áthatolhatatlanok. Ha mégsem, sóhajtozunk, hörgünk tovább...
BKV, MÁV, Budapest Airport, aztán még sorban a többiek. Bizonyára lesznek hasonlatos történetek szép számmal. Eléggé úgy fest, tényleg a "tulajdonos állam" a legjobb fejőstehén.
Viszont, ha a dolgok így mennek tovább, még megdőlhet az a tézis is, hogy az állami tulajdonlás egy vállalat esetében mindenképpen a vesztesek közé sorolja a céget. Hajrá!
A kellő időben, alaposan kimunkált érvekkel végy el az érdekeltektől egy hónapnyi jövedelmet! Hagyj rá időt, hogy kimorogják magukat, aztán a többsége mégis beletörődjön! Ha ez is megvolt, fuss neki az újabb választási ígéretversenynek az ő veszteségeik enyhítésének kísértetével! Mondjad azt, hogy te adsz nékik majd' egy havi nyugdíjat, ha elveszítik a párjukat. Micsoda cserearány! Behh!
Nem mondom, hogy húsz esztendő alatt nem volt a gyomrom rendesen tréningezve a kampányidőkben, meg közte is. És mégis úgy érzem, nem sok ilyen hírt fogok kibírni okádás nélkül.
Ha netán úgy alakulna, azon félreértést, mely szerint én ellenezném a sok évtizedes munka után nyugdíjba vonultak anyagi megbecsülését, a leghatározottabban tagadom!
Percekkel később: A bejegyzésben szerepelni akart az ocsmány kifejezés, de valamiért úgy fűződött a vonatkozó mondat, hogy nem fért bele. Persze ettől még ocsmány!
Azt mondja Miklósi Gábor az Index-en, hogy politikai beaállítottságát tekintve liberális polgár (hogy ez a fogalompár így betegesnek hat, az a XXI. század hungarikuma) meglehetős bajban lesz, ha az áprilisi választékból kell egy mellé keresztet ikszelnie. Az írása nagyobb részével egyet tudok érezni, bár nem vagyok különösebben iskolázott, sem túlságosan baloldali.
Nem sok időm van most írogatni, tehát tételesen nem sorolnám a meglátásaimat, látomásaimat. Úgysem annyira lényegesek. Csak egyet értek egyre kevésbé. Azt is leginkább a valamelyest még mindig liberális énem nem érti. Mi a fenéért riogat mindenki a Fidesz-kétharmaddal?
Korábban, más felületen már leírtam: nem volt még olyan, és tán nem is lesz, hogy valaha az Orbán Viktor-féle Fideszre szavazzak. Még a Szocik ellenében sem. Viszont, nem volt még olyan, és vélhetően nem is lesz, hogy az MSzP-re szavazzak. Még a Fidesz ellenében sem. Nem vagyok hajlandó senki és semmi ellenében választani, csakis és kizárólag valami/valaki mellett voksolni. Lehet, hogy hülye vagyok, de szerintem a választás az ez.
Ez annyit tesz, az MSzP-re nem fogok azért szavazni, hogy a Fidesznek ne legyen 2/3-os többsége. Bármelyik magyarországi, hivatalosan bejegyzett, demokratikus pártnak joga van 2/3-os többséget szerezni a választásokon, és teljességgel természetes is, ha erre törekszik. Ha nem ezt mondja, akkor hazudik. Nekem sokkal inkább gyanús, ennél fogva értéktelen, hiteltelen az, ha egy párt egyszerűen csak a parlamentben való bennmaradásért kampányol.
Lehet, hogy a Fidesz kétharmados többséghez jut a választásokon. Az is lehetséges, hogy Orbán Viktornak ezzel a kétharmados többséggel tisztességtelen, a demokráciára veszélyes tervei volnának (Magam ezt nem hiszem, de a példa kedvéért tegyük fel.). Mindamellett vagyok merész feltételezni, hogy vannak a Fideszben értelmes, jószándékú, demokratikusan gondolkodó emberek, akik adott helyzetben felismernék annak a szükségét, hogy a rossz szándékkal szemben fellépjenek, cselekedjenek. Mint, ahogyan láttunk A szembefordulásra példát - igaz, igen későn, kevés eréllyel és meglehetősen, sőt szomorúan csekély számban - a szocialisták berkein belül is.
Visszatérve a hivatkozott írásra - tényleg bajban vagyok! Kit is válasszak?
Régen úgy volt, hogy hittem az Liberálisokban. Leszoktattak magukról. Most csak úgy simán, elkötelezettség nélkül böngészem a választékot.
Tévelygek a párt-honlapok között mindenfelé, letöltögetem a programokat (már, ahol elérhető...). Olvasgatok. Ízlelem a mondatokat, téziseket, ígéreteket. Hasonlítgatok. Ösze, meg vissza es. És már távolabbról, de mégis követem, mi sors jut az egykori Liberális párt csontvázának? Bele is futottam jól az Magyar Demokrátok Fórumának címlapjába.
Az nagyszerű, ha egy helyen összegyűlnek a választási ígéretek. Szépen, időrendben. De azért az elegáns csak az lenne, ha egy-egy témában mindegyik szereplő igérete ott állna, párhuzamosan.
Tudom én, hogy egy párttól pártatlan objektivitás igazán el nem várható. De éppenséggel az MDF önmaga pozíciójának valamelyest reálisabb megítéltetése érdekében legalább a két pólus ilyetén összevetése volna korrekt. Ráadásul, mert kormányzati pozíció igazán nem fenyegeti, bátran odasorolhatná a saját elképzeléseit is a sorba. Ez pedig egyenesen elegáns lenne, mint egy visszafogott kosztüm.
Ma már máshol leírtam. Utópia. Nem is ábrándozom, megyek dolgozni.
Idén kegyetlen elszántsággal úgy határoztam, hogy a karácsonyi fogyasztói áldozatot nem a rettenetesen hatalmas hodályok bármelyikében mutatom be. A mindenféle ajándékszerű képleteket simán képes vagyok az interneten beszerezni, a fazéktöltethez pedig teljesen elég a helyi közért kínálata. (Kiírnám nagy bötűkkel azt is, hogy CéBéÁ, de nem mindenhol van olyan, a nálunk helyi Koópot meg valamiért mostanság nem tudom olyan jó szívvel ajánlani, bár az is tény, hogy boltja válogatja, ebből is van jobb, meg abból is pocsékabb.)
A világhálón ugyanolyan frankón el lehet költeni ugyanazt a pénzt, mint az áruházakban. Jobbára az árak sem kedvesebbek, mint a markolható világban. Ezen el is töprengtem. Vélhetően ez azért lehet, mert csomagküldés, távvásárlás esetében sokkal inkább feltűnik a vásárlónak a nyugta, számla hiánya. Ebben a műfajban egyszerűen nem lehet nem számlázni. Persze rémlik, hogy volt rá eset, hogy ez elmaradt, amikor vásároltam, és fel is tűnt, tán bosszantott is. Sokkal inkább, mint az a vicces és valójában igen csekély bizonyító erővel rendelkező sajtcetli, amit a pénztártól való távozáskor hajít a kosárba a húsvér boltos.
Nekem úgy tűnik, a számlafegyelem erősödésének egyik jelentős eleme lehet az internetes vásárlások számának növekedése. Csak én vagyok ezzel így?
Kifejezetten nem politikai állásfoglalásom következik! Már csak azért sem, mert jelenleg nincsen olyan politikai szereplő, amely mellet állást tudnék foglalni. Ellene meg minek?
Fehér ember nem felejt...
Most akkor trombitaszó, meg dobpergés. Meg csodás villanások és fényes sípolás. Vastaps és örömhujjéhaj. És csak azért, mert szinte napra pontosan háromésfél hónapja futottam neki a dohányzásról való leszokásnak. És még bírom!