Haragszik a világ... Düh és fájdalom... Mérhetetlen szélsőségek - fényűzők és nincstelenek.

Mi a fene baja van ma a világnak? Mi baja önmagával és mindenkivel? Egyáltalán kivel van baj?

Persze, megint a bankok. Ez így fals. A bank az csak egy szereplő, nem is, egy végtag. A monetáris impérium alkatrésze. Mint az elektronikus médiában a tv-csatorna. Van, aki ezt, mások azt szeretik jobban, de a legtöbbnek sikerül olyan profilt kialakítania, amitől kialakul a "közönsége".

Nem jó ez a példa. Ha nem akarok televíziót nézni, akár hetekig, évekig el tudom kerülni. Persze bevillan egyszer-egyszer, a műszaki üzlet tv-részlegében, mint a bank reklámja a ház falán.

Szóval rossz a példa. A tv-t kihagyhatom az életemből. Szándékosan. Bármikor, bármeddig. A bankokkal ezt megtehetem? A pénzvilággal megtehetem? Végül is meg, de az egy minőségileg eléggé romlott állapot, és magamtól bizonyosan nem választanám az aluljáróban létezés, hajléktalanszállón folytatható küzdelem "örömeit".

Ha huszadik-huszonegyedik századi értelemben normális életet akarok élni, nem tudom, nem lehet megkerülni a pénzvilággal fenntartandó kapcsolatot. Ahogyan a víz, a gáz, a villany be van vezetve a lakásba, amiként a csatorna elvezeti a feleslegemet, s ugyanezt megteszi a szemétszállító is, nem lehetek meg a létfenntartás minden elemét közvetetten biztosító váltóközeg és az azt kezelő intézményrendszer nélkül.

A történelem során a cserekereskedelem akként alakult át, hogy a kereskedelem csereeszköze gyakorlatilag minden téren a pénz lett, s még az elébb sorolt közszolgáltatásokat is ezzel az csereeszközzel érjük el. A Matériában lényegében semmi nem előrébb való a pénznél! (Félreérteni és félremagyarázni ne tessék!) A linken merengve fellelhető néhány alkalmas összefüggés, és érdekes párhuzam. Eléggé felületesen olvasva például odáig is eljuthat az egyszeri ember, hogy az amúgy érthetően közérdekből kényszerfogyasztói léte (pl. az ivóvíz, csatorna, szemétszállítás esete) a pénzszolgáltatás terén is létező értelmet nyer.

Hogy lehet akkor, hogy a pénzügyi szolgáltatás nem közüzemi szolgáltatás?

Hogyan lehetséges az, hogy milliók, sőt milliárdnyiak kizárólagos cserealapját a személyes haszonelveket szűk tulajdonosi körben szem előtt tartó, a fair play íratlan, de az érvényes törvények írott szabályait is rendre kijátszó társaságokra bízzuk ma is?

Nem a magántulajdon és nem a bank intézménye ellen szólok. Egyszerűen a mindenek felett elhatalmasodó, számos elemében szerencsejátékká aljasuló pénzpiac szemérmetlensége zavar.

Szóval, inkább a lényeget tessék érteni...

Idézek.

Csányi a végtörlesztésről azt mondta: lehetett volna olyan javaslatot az asztalra tenni, ami az adósoknak és a bankoknak is megfelelt volna.

Csányi tud ilyet? Javasolta?

És tényleg! Drága emberiség!

Még hány darab hűtőszekrényt, televíziót, hegyibringát, meg miabánatot kellene vásárolnom, heti hány rúd téliszalámit megennem ahhoz, hogy a gazdaság növekedő pályára álljon?

Nonszensz-e, hogy csak a vásárlás jelent fejlődést?

Tudom, hogy mostanában én vagyok enyhén depresszált, vagy éppenséggel öregszem, ennél fogva egyre rugalmatlanabb, meg tudom, hogy a véletlen, stb, de azért így leosztani egy hirdetést... 

Egyik szemem sír.

Másik is.

Volt és egyszer még talán lesz is.

Talán...

Nagyon régen voltam utoljára élő blues/rock/jazz koncerten. Rendesen elkényelmesedtem, és meglehetős ideig inkább a gyerekek alakították - jobbára még mostanában is - a programjainkat.

Ha élő koncerten régen voltam, akkor Hobo Blues Band koncerten még sokkal régebben. Pedig mindig nagyon jó volt. Zsibbadtra örjöngtük, rekedtre énekeltük magunkat egymásba kapaszkodva, felhőtlen és szabad, hosszú hajú suhancokként. Ismertünk minden hangot, értettünk minden átköltést, hatásszünetet, gesztust.

A hajam azóta is hosszabb, mint egy biztosítási ügynöké (akinek az első pillanatban azt sulykolják az agyába, hogy ő nem ügynök, hanem inkább üzletkötő, sőt, tanácsadó), vagy egy (jellegtelen flottatalicskában furikázó, pökhendi-pofátlan módon a tömött várótermen keresztülcsámpázó) orvoslátogatóé, hogy az oroszlánszívű gárdaifjakat ne is említsem. Persze a hosszú haj amúgy nem annyira praktikus, nem is jelenti ugyanazt, mint régen. Különösen nem, hogy a HBB is leköszönt a porondról.

El is határoztam már, hogy megválok a sörényemtől. Annak sem volt ám különösebb ideológiája, hogy volt, hogy nagy volt, egyszerűen csak nőtt, nőtt és néha visszaköszönt vele a kölyökkori énem képe a tükörben, amikor még a gimnáziumi matektanár is bukást ígért félévkor, ha nem megyek hajat vágatni, máskor meg, ha hajat vágattam, megjegyezték, hogy akkora hajjal jövök ki a fodrásztól, amekkorával más bemegy oda. Ennyi. Most viszont, hogy végleg elköszöntünk egymástól, a Banda és én, illetve mi, akik szerettük, szeretjük őket, már a lobonc, vagyis annak emléke is nyugodtan mehet a kis fadobozkába a többi, vonaton éneklős, koszos farmeros, izzadt, sörszagú emlék közé.

Nem tudom, az én gyerkőceimnek, az ő korosztályuknak lesznek-e ilyen emlékeik? Nem feltétlen a koszra, sörre gondolok. Ilyen-olyan körítéssel az meglesz, biztosan. Barátok, egy lélek, egy ének, egy tábortűz körül ülő csapat. Van-e még ilyesmi a civilizált faszenes grillek, és a langyosan vonagló hiphop korában?

A pénteki, majdnem utolsó koncertem voltam. Boldog vagyok, hogy ott voltam, és szomorú vagyok, hogy ott kellett lennem. Egy búcsút az ember - hacsak nincsen komoly felmentése - nem hagyhat ki.

Jó koncert volt. Nagy és nagyon jó. Jó volt látni a sok embert, és jó volt tudni, hogy legalább még ennyi van belőlünk. Vagy még több. Még nem vagyunk dinoszauruszok.

Öles reklámanimáció a hírportál tetején. Izeg-mozog, célját eléri, elolvasom:

Zsóka néni hozzájárul a magyar sportsikerekhez
Kata munkahelyeket teremt
Bence kiveszi részét a műemlékvédelemből
A Szerencsjáték Zrt. által befizetett adók közcélokat szolgálnak.
Ha velünk játszik, mindenki nyer

Szerintem meglehetősen tenyérbemászó.

Jól belegondolva, ízlelgetve a szót, ez az elnevezés egy nemzetközi repülőtérnek tényleg vicces. Ferenchegy már jobban hangozna. Liszt Ferenc repülőtér? Fene tudja. Minden rajongásom Liszté, de épp a repülőtér volna alkalmas hogy róla nevezzék el? Remélem, nem a keresztneve okán!

Mondjuk, akkor tán szerencsésebb volna Kármán Tódor nevét kölcsönvenni. Szerintem.

Mi lehet a háttérben?

Valamiféle bosszú?

Átmenetileg szünetel. Idővel a www.vwbus.hu kötelékébe tagozódik és fut újra.

Vasárnap volt. Jöttek érte. Aláírtunk. Számoltunk is. Aztán érzékeny búcsú. Egy családtaggal kevesebben lettünk.

Szia, Bob!

De most őszintén! Ha Orbán miniszterelnök oda állna az ország elé, hogy a költségvetés hiányát rövid úton rendbe lehetne tenni, a gazdaságot hamarabb lehetne felívelő tempóra ösztönözni, egymillió munkahelyet rövidebb időn belül létrehozni, ha minden magyar befizetné a törvény szerint járó adót és járulékot, a kétharmadnyinak tűnő támogatottság mekkorára olvadna?

Hogy a szocik az utóbbi években miért nem forszírozták a kérdést, azt megértem. Gyakorlatilag a kérdéseik is hiteltelenek voltak.

Most viszont annyira erős az egység, olyan lehengerlő a lendület! Mért nem próbáljuk meg? Mondjuk ennyit: Drága magyar adózók! Legyetek olyan jók, ebben és a következő esztendőben minden köteles részt, adót és járulékot korrekt módon fizessetek be, az alkalmazottakat korrektül jelentsétek be! Úgy gondoljuk, ha minden érintett így tesz, akkor a legrászorultabbak könnyítései nem emésztik fel teljesen az erőforrásokat, és 1-2-3 esztendőt követően jelentős arányban fogunk közterheket csökkenteni. (Persze itt lehetne némi konkrétum.)

Kudarcélmény borítékolva? Pedig ez lenne az igazi megmérettetés!

A XXI. század a  mindenek feletti teljesítmények kényszerének tere. Nem egyszerűen versenyszellem van, hanem a mindenféle rekordok bűvölete. Ami nem több, jobb, szebb, vagy bármibb, mint ami eddig volt, az már egyszerűen szart sem érő semmi.

Így van ez a hírek nagy részével is. Bombasztikus tartalom - pláne főcím - kell, mert anélkül nem hír a hír.

Legújabban nagyon aggódnak a hírírók, hogy a valaha volt legkevesebb miniszter fogja-e bírni a minden eddiginél is több feladatot? Mintha nem is tízezerszám punnyadnának a hivatalnyikok a hatalmas irodaházakban!

Hetek óta vissza-visszatérő rekordhír a benzinár. Már tényleg azt gondolom, debilek írját az erről szóló sorokat. Minden héten ugyanazokat, amelyek szerint rekordmagasságban az üzemanyag ára. És ezt tényleg minden héten le kell írni, mert az nem evidens senkinek, hogy a legmagasabb ár utáni emelés még magasabb árat eredményez.

Ugyanez a jegybanki kamat esete, amely mostanában minden monetártanácsi döntéssel történelmi mélységbe ereszkedik. És minden egyes alkalommal ki kell hangsúlyozni, hogy a rendszerváltás óta "sose volt ilyen jó". "Sokkotkaptál"!

Persze az is lehet, hogy én vagyok csupán érzékeny. Vagy ma már csak olyanok olvasnak hírlapokat, híroldalakat, akiknek az ingerküszöbe izlandi vulkánok hamutornya felett röhög a kék égre. Lehet.

Gratulálok! Mindenkinek.

• A Fidesznek a nagyarányúhoz. A nagyon nagyhoz. Tudom, hogy a Fidesz nem csak OrbánViktor, hanem rengetegezer jóravaló magyar, fiatal, középkorú, és élemedettebbek is. Tudom, hogy ők a demokráciában és a szabadságban hisznek. Tudom, hogy egy netán bekövetkező elhatalmasodás esetén elsőként lépnének közbe, őriznék meg a demokráciát, ezért emiatt nem aggódom. (kicsit fellengzős volt, de a lényeg talán benne van)
• A Jobbiknak a nem csekélyhez. Nem kell, hogy mindenkit szeressek, és ezt hazudnom sem kell feltétlenül. Mindazok után, ami az elmúlt években Magyarországon történt, értem a jelenlétüket, radikalizmusukat, még, ha nem is értek egyet, sőt sokszor éppen ellenkezőleg gondolkodom. De itt vannak ők is, jelen vannak. Az idő és a kérdésekre adott válaszok eldöntik,
• Az Elempének az erőn felettihez. Nem tudok sokkal többet hozzátenni. Azok közé tartozom, akiknek mostanában sokkal inkább feladat a napi megélhetés biztosítása, a család fenntartása, mint a fenntartható jövő iránti aggodalom, a zöld gondolatok nemessége.
• A Szociknak meg a maradékhoz, akiket nem tudtak elmarni. Még ezzel a gyalázatos teljesítménnyel sem tudták a kádárromantikában andalgó nem is keveseket teljességgel elüldözni maguk mellől.

A Szocialistáknak amúgy nem csekély részük van abban, hogy a Fidesz földindulásszerű győzelmet arathatott. Azt persze nem állítom, hogy emiatt most a Fidesznek, vagy akár a szavazóknak roppant hálásaknak kellene lenniük. Mondjuk, ehhez képest az elért eredmény mégiscsak valamiféle hálát tükröz. No, most már mindegy, de egy darabig ne is legyen nekik több!

"...és a liberálizmusnak ma már nincs helye."